Google+ Followers

2015. november 19., csütörtök

Váci Mihály: Búcsú és üdvözlet


Őrházikók, már elmaradtok,
bocsássatok meg énnekem:
te búzatáblán felaranylott
ragyogás, ne hívd a szívem.

Maradjatok mögöttem lombok
szárnya alá fészkelt jajok,
ti legelők alkonyatba bomlott
távlatai, kihúnyjatok.

Elvesztem – mint hívő a mennyet –
a gyalogutak ihletét:
térdelhetek! – már nem születnek
jászolban megváltó igék!

Kivész lelkem őszi tarlóján
napszámba menők lábnyoma.
Nem menetel a szívemen már
az aratók szíjbocskora.

Ó, nyomorult, gazdag szegénység!
Mesebeli nyomorúság!
Bibliai legendaként élsz
imádó lelkemben tovább.

Mint Galilea méz mezőit
Jézus – zokogva hagyom el
tájad, mely majd ragyogva őriz
alkonyi porfelhőivel.

A pásztorok, ácsok fiát most
várja a törvény temploma,
áldja s felfeszíti a Város
nehéz keresztútjaira.

Siratom ifjúságom táját,
áldom Ünnepi Városom,
hová én sem hoztam megváltást,
s ahol én is elkárhozom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5