Kéküveg nyár, és lent a Balaton
kéküveg rétje…Hol vagy?...Mindenütt
élet, erő, fény! Csordúlt méz a fürt
a tőkén…óh, hány ily forró napon
jártunk itt, nem is sejtve, mily
nagyon
teremtjük egymást! Fejed itt feküdt,
most még átnézek rajta: általüt,
ködkép, húsodon a fű!...Fájdalom
és sóvárgás hoz s fektet csak ide,
s tiltakozás, a szív bolond hite,
hogy nincs Sehol, nincs Többé-Sohase:
a vágy, hogy ami jó, mind veled
éljem,
édes megszokottságom, drága mérgem:
vagy hogy te oszd meg kétségbeesésem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése