2015. június 19., péntek

Kosztolányi Dezső: Struccpolitika



Szívfacsaró látvány ez a sok munkanélküli.

Hasznos, képzett emberek lézengenek körülöttem, lógatják a kezüket, alszanak az utcapadokon. Senkinek se kellenek. Naponta írásbeli bizonyítványt kapnak arról, hogy fölöslegesek a világon. Nehéz ilyesmit elviselni.

-      Mit törődik vele? – feddett az orvosom. – Ezen sem ön, sem én nem segíthetek. Talán más se. Kár tehát idegeskednie. Teljesen hiábavaló. Menjen pihenni. Szórakozzék kicsit. Ne törődjék vele.

Megfogadtam tanácsát. Tényleg, legokosabb nem látni azt, ami fáj. Elutaztam egy fürdőhelyre. Beledugtam fejemet a homokba. Struccpolitikát űztem.

Ragyogó délután érkeztem meg. Az ég kék volt, a víz zöld. Elégedetten vettem tudomásul, hogy itt általában minden az, ami. Például a tó itt tó volt és a tónak nem kellett teknőnek, vagy mosdótálnak lennie. A fa is fa volt. Mindegyik fának volt állása.

Állástalan rigót se láttam. A rigók – akár hiszik, akár nem – mindnyájan mint rigók fütyültek az erdőben. Sőt a kutyák is futkároztak, ugattak, megmarták a nyaralók gyermekeit. Szóval teljesítették kötelességüket.

Ép ezért kitűnően mulattam.

Másnap reggel bekopogtatott a szobámba egy fiatalember, aki cirkuszi egyenruhába volt öltözve.

-      Alázatos tisztelettel – köszöntött, azzal az ujdivatu üdvözléssel, mely mingyárt fölforralja vérem, mert nem fér a fejembe, miért viseltetik az egyik ember a másik iránt minden különösebb ok nélkül „alázatos tisztelettel”.

-      Mit akar?

-      Méltóztassék talán cirkuszjegyet venni.

-      Nem veszek.

-      A legalázatosabb tisztelettel esedezem. Én vagyok tudniillik a cirkusz szolgája. Sajnos most ebből kell élnem.

-      Különben micsoda?

-      Kertész, de a mai szomoru viszonyok között…

Minthogy még soha életemben nem láttam olyan kertészt, aki cirkuszszolga lett volna, sietve vásároltam egy cirkuszjegyet.

Ettől kezdve azonban nem mertem a kertészre tekinteni, aki a parkot ápolta, mert attól tartottam, hogy ő meg állástalan cirkuszszolga.

Délben egy rendkivül rokonszenves, magas, szőke pincér szolgált ki. Worcester- mártással kinált. Meglepődtem, milyen hibátlan angolsággal ejtette ki ezt a szót.

-      Angol tanár vagyok, - rebegte, mikor borravalót adtam neki – angol-német szakos. Londonban és Berlinben tanultam. Négy éve „elkészültem” a szó legszorosabb értelmében. Egyelőre, ugy látszik, még pár évet várnom kell kinevezésemre. Négyszázan vannak előttem, idősebb kollegák, sokgyermekes családapák is.

Délután arról értesültem, hogy kávéházi pincérem a békében egy erdélyi városban főispáni titkár volt. A főpincérről semmit se tudtam meg, de abból, hogy oly villámgyorsan számolt, azt következtettem, hogy legalábbis a felsőbb mathézis egyetemi professzorával álltam szemközt.

Őszintén szólva, undorodtam ezektől a lángelméktől, akik, kivétel nélkül diplomával rendelkeztek, több nyelven beszéltek s tudtak kettős könyvvitelt, gyorsírást és gépírást is. Végre nem bosszankodni jöttem ide, hanem üdülni, felejteni. Ha csak tehettem, elkerültem őket, futottam előlük.

Estefelé kisétáltam a tópartra. Ott egy motorcsónak vesztegelt. Benne a csónakos ült, valami őszbecsavarodott, elhanyagolt alak, mezítláb, csíkos hálóingben, rongyos télinadrágban, melyet vastag cukorspárgával kötött dereka köré.

-      Mehetünk, barátom? – kérdeztem tőle.

-      Igenis, parancsára.

Benn a tó közepén üdvözöltem a szabad természetet, a hegyeket, a csillagokat, melyek fönn az égen öröklakást és örökállást kaptak. Már-már boldog voltam, mikor a mótor rgyszerre pukkant: bedöglött.

-      Na, - idegeskedtem – most itt alhatunk.

-      Kegyeskedjék teljesen nyugodtnak lenni – szólt a csónakos. – Csak egy kis mótorhiba. Tüstént kijavítom.

-      Hát maga ért hozzá?

-      Hogyne, kezit csókolom – mondta. – Végzett gépészmérnök vagyok, kezit csókolom.

Éjszaka lidérces álmom volt. Azt álmodtam, hogy Rubens mázolja ki a szobámat és királyok tisztogatják a cipőmet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5