Őrült madár fuldoklik a tavaszi
ködben.
Gyermeki varázs: játszanak az erdőn!
Károg az árny, meg kell hogy öljem.
Vak kígyók bronza olvad a sűrűben,
kék szikrákkal égnek a nefelejcsek,
jégmadár fészkel friss tüzükben.
Csillagkép gyullad a fűben vidáman,
pacsirtadal zendíti az eget,
vedlik a kígyó, mint bűn az imában.
Barátkoznak velem az ég angyalai?
Velük játszhatom majd megint? Miért
ne,
hisz régen csak úgy hívtak, hogy
Feri!
Él még bennem néhány színed, drága
Éden,
de nem jön angyal, nincs már sehol
angyal,
bújdosom a játék varázserdejében.
És elfog a bánat, a némán zokogó,
s mint levél az őszi fáról,
kering rólam a szó.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése