Zelk Zoltán: Gyertyaláng

Gyertyaláng holdudvara –

frissen ásott föld szaga,

ázott, nyűtt ruhák szaga,

kormos lábasok szaga,

s ami künn fehér felhőkbe

gyűl: az akác jószaga.

Gyertyaláng holdudvara –

benne az az éjszaka,

szegénység emberszaga,

kubikosok jószava:

„Aludjon nálunk az elvtárs,

hogyha nincsen hová haza.”

Harminc s nehány éjszaka

nem volt már hová haza:

csehók mocskos asztala,

hajnalok híg, zöld sara,

bokrok alja, kapuk odva –

karvaly-karmú razzia.

Kardok rácsai megett

gyűl a hajnali sereg,

akiket partra vetett

menhely, barlang s a liget –

őrszobára, toloncházba

megy a hamuszín menet.

De azon a hajnalon,

fekve rongy kabátokon,

engem olyan oltalom,

világtartó hatalom

zárt körébe! s lett egy elfújt

gyertya lángja csillagom.

Harmincöt éve ma már. –

Úgy mentem reggel tovább,

vittem azt az éjszakát,

vittem a pince szagát –

csontom, lelkem is beitta

szegények emberszagát.

Harmincöt nyár égett el…

s ha rommá lett évekkel,

ha megőszült lélekkel,

ha keserű énekkel:

kell a fény még! és annak a

gyertyának a fénye kell!