2015. január 21., szerda

Kosztolányi Dezső: Erdőben


Ti hűs tetők, te zöldes enyhe éjjel
boruljatok vérző szívemre le.
És részegíts meg párás, gőzölő föld
s te márciusnak fűszeres szele.

Legyezzétek ti könnyűszárnyú szellők
a téli bútól bágyadt arcomat,
az ébredő tavasz örömdalában
ernyedjen el a fáradt gondolat.

A rét aranyzöld bársonyára omlik
hullámzatos, sötét hajam.
S én hallgatom fáradt szívem verését
merengve, mélán, gondtalan.

Ajkam meredt, fáradt szemem lecsuklik,
elbágyadok és meg se moccanok.
S a szél lábujjhegyen jő nézni erre,

hogy élek-e – s fekszem, mint egy halott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5