Gérard de Nerval: Fasor a Luxembourg-kertben

Eltünt a fürge ifju lány már,

mint egy madár, oly könnyedén:

kezében csillogó virágszál,

s új refrén szája szögletén.

Talán e lány szive felelne

szivemre még s már semmi más,

csak rebbenő szeme lehetne

éjem sötétjén villanás.

De nem – az ifjúságnak vége…

Isten veled, te röpke fény –

leány és illat, égi béke…

eltűnik – visszaint felém!

/Ford.: Radnóti Miklós/