Google+ Followers

2014. május 12., hétfő

M. Lukács Erzsébet: A feketepapucsos



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Annak a falunak a girbe-gurba utcájában egy ütött-kopott házikó kéményén volt egy ágbogas gólyafészek. Ebben laktak Gólyáék.

Gólya papa meg gólya mama már kora hajnalban elrepült a falu széli nádastóba békát halászni. A két kis gólyagyerek, Kele meg Pele ezalatt a kelepelést gyakorolták, meg a fél lábon állást. Hangos jókedvükben észre sem vették a sanda szemű szarkát, aki a közeli jegenyefáról leste őket.

- Micsoda lármás népség! Egész nap csak kelepelnek s közben a kasziba lábukkal majd szétrúgják a fészküket! No, de majd ráncba szedem én őket! -Így pusmogott, zsörtölődött magában a vén madár, s nagy dérrel-dúrral előbújt a lombok sűrűjéből.

- Hát ti, két kelekótya, mit viháncoltok, hangoskodtok folyton folyvást? nem féltek, hogy meghallja a Feketepapucsos?

- Feketepapucsos? - csillant fel a kisgólyák szeme a kíváncsiságtól. - Ki az?

- Ejnye, ejnye! Hát ti még ezt sem tudjátok? - méltatlankodott a szarka. - No, de majd megtudjátok! Nézzetek csak oda! - mutatott az utca végére. - Látjátok azt a piros tetős házat?

- Látjuk - mondták a gólyák és várakozva néztek a szarkára. Az meg szemét ijesztően forgatva suttogta:

- Ott lakik a Feketepapucsos, akinek fekete a ruhája, fekete a sapkája...és fekete a csittegő-csattogó papucsa is.

- De szeretném látni - sóhajtott Kele.

- Én is - bólintott rá Pele.

A szarka akkor már majd megpukkadt a méregtől.

- Várjatok csak mihasznák! - rikácsolta. - Tudom, másképp beszéltek majd, ha a Feketepapucsos feljön a fekete létráján kéményt kotorni, és itt talál benneteket!

A két kis gólya erre csakugyan megrémült. Riadt, kérdő szemmel meredtek a szarkára, aki kajánkodva sápítozta:

- El sem merem mondani, hogy mi lesz akkor! Kár-kár! Jaj nektek, szegény gólyák! - aztán elhallgatott, s a farkát megbillentve eltűnt az ágak között.

A két megszeppent fióka félelemtől remegve bámult utána.

- Jaj, csak már jönnének mamáék - keseregte Pele.

- Várj, testvérkém, én majd felkapaszkodom a fészek szélére, és onnan integetek mamáéknak. - Azzal már ugrott is, de amikor felért, ingadozva egyensúlyozott egy darabig, míg egyszer csak zsupsz, előrebukott, s már csúszott is lefelé a tetőn. Szerencsére az egyik lába fennakadt a csatornában. Ott lógott az ártatlan, fejjel lefelé, verdeső szárnyakkal.

- Segítség! Papa, mama segítség! - kiabálta Pele a fészekből. De egyszerre elakadt a szava, amikor az utca végéről valami csattogást hallott. Lenézett. Hát, uramfia, mit látott! A Feketepapucsos futott feléjük. Azt is hallotta, amikor a létráját a falnak támasztotta és csitt-csatt, már jött is felfelé.

- Ne félj tőlem, te kis buta, nem bántalak - mondta barátságos hangon, s már hozta is a kiszabadított Kelét a hóna alatt.

- Nincs semmi baj. Ülj ide a testvéred mellé, de máskor ne állj ki a fészek szélére! Te meg vigyázz rá! - szólt mosolyogva Peléhez. S azután, ahogy jött, úgy el is tűnt a szemük elől.

Gólya papa és mama nemsokára megérkezett. A két kis fióka egymás szavába vágva mesélte el, hogy a Feketepapucsos hogyan szabadította ki Kelét a bajból, s tette vissza a fészekbe.

- Ki lehet az a Feketepapucsos? - tűnődött gólya papa.

- Szarka néni azt mondta, hogy ott lakik az utca végén! - mutatott Pele a pirostetejű házra.

- De hisz akkor ő a kéményseprő, a mi jóbarátunk! - örvendezett Gólya papa.

- A nagy vihar után ő javította meg a fészkünket! - bólogatott Gólya mama. - Nem kell félni tőle.

Nem is féltek ezután a kis gólyák! Ahányszor csak meghallották a papucs csattogását, már dugták is elő a fejüket és teli torokkal kelepelték:

"Kéményseprő bácsi
Jöjjön vacsorázni!
Főzze meg a vacsorát,
Egye meg a papucsát!"

De a végét egészen halkan és mindig csak gólyanyelven mondták.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5