Google+ Followers

2013. december 4., szerda

Karin Jäckel: A legkisebb karácsonyi angyal


Téli este volt, kevéssel karácsony előtt. Egész nap havazott, de alkonyattájt elfújta a felhőket a szél. A holdvilágos, csillagos ég, mint egy hímzett terítő, úgy borult a Föld fölé.

- Itt az ideje, hogy összegyűjtsük a kívánságcédulákat - szólt a Karácsonyi Manó, mialatt körülnézett az égi műhelyben. A raktárpolcok mind tele voltak. Ameddig csak a szem ellátott, egyik játékszer a másik után. Semmit sem felejtettek ki. Az angyalok konyhájából pedig olyan ínycsiklandó, édes illatok lengedeztek, hogy finomabbakat már el sem lehetett képzelni.

- Igen - bólintott Karácsonyi Manó -, elkészültünk. Most már csak rendesen be kell csomagolni mindent, és megcímezni, akkor megpakolhatom a szánomat, és indulhatunk kiosztani az ajándékokat.

A kis karácsonyi angyalok egész esztendőben erre a pillanatra készültek. Milyen szívesen repültek ki a hóval takart világba, hogy házról házra járva összegyűjtsék a gyerekek kívánságcéduláit.

Nagyság szerint gyorsan felsorakoztak. Velük tartott a legkisebb angyal is, aki most először indult útnak. Karácsonyi Manó hívására a világ minden részéből jelentkezett egy-egy angyal, a nagyvárosokból egyszerre több is. Sorra előléptek. Mindegyikük kapott egy postástáskát és egy meleg köpenyt, és máris repülhettek, hogy összegyűjtsék a kívánságcédulákat. Végül a legkisebb angyal is sorra került.

- Te ma az én segítségem leszel - mondta Karácsonyi Manó. - Ülj bele a kapucnimba. Puha és meleg.

Hogy örült a kis angyal, hogy nem kell egyedül szálldosnia az éjszakában! Gyorsan kényelembe helyezkedett a meleg kapucniban, és csak akkor nyitotta fel ismét a szemét, amikor Karácsonyi Manó a hófelhőhegy tetején lefékezte sítalpait.

- Megérkeztünk - hallotta a Manó mormogását, és mindjárt kíváncsian körülnézett. Lábai előtt egy falu nyújtózkodott. Aludni látszott a vastag hótakaró alatt. Még a falu szökőkútja is felhagyott a csobogással: hosszú jégcsapok lógtak a csövein.

- Látod a borítékokat az ablakokban? - kérdezte Karácsonyi Manó, és síbotjával az egyik kivilágított négyszögre mutatott.

Valóban, ott lapult egy piros boríték. Fenyőágat rajzolt rá valaki, így címezte meg nagy betűkkel:"Karácsonyi Manónak, az égi műhelybe."

- Szedd össze mindenünnen a borítékokat, és dobd be a postatáskádba - mondta mosolyogva Karácsonyi Manó, és útjára indította a kisangyalt. - Én addig bejárom az istállókat, hogy megtudjam az állatok kívánságait.

A kisangyal buzgó keresésbe és gyűjtögetésbe kezdett. Táskája hamarosan húzni kezdte a vállát. Végül már csak egyetlen ház volt hátra: fentről, az erdőszélről nézett le a völgybe kivilágított ablakaival. Mivel Karácsonyi Manó még nem volt sehol, a kisangyal elhatározta, hogy egyedül repül föl oda. De tele táskával a vállán, ez nem is volt olyan könnyű feladat. Nagy nehezen odaért, de alighogy elvette az ablakdeszkáról a kívánságlistát és beledugta a táskájába, elvesztette az egyensúlyát, és belebukfencezett a hóba.

Ott feküdt rövid kabátjában, haja, szeme, szája fehér a hótól, és ott hevert körülötte a sok szétszóródott kívánságcédula is.

A kisangyal jól megrándította a lábát, de most nem törődött vele. Ijedten kapkodta össze a havon hánykódó leveleket, és gyorsan megszámolta őket. Mind gyorsabban mozogtak az ajkai. Újra és újra végigment rajtuk, arca már égett az idegességtől - de hiába, egy levél hiányzott.

Kicsordultak a kisangyal könnyei. Eszébe jutott az a gyerek, aki emiatt nem kapja majd meg az ajándékait, és eszébe jutott az is, hogy Karácsonyi Manó milyen haragos lesz. Olyan keservesen sírt, hogy még a gyerekek építette Hóember jeges szívét is megdobogtatta a részvét.

- Szemem széncsillagai neked világítanak. Ó, hogy milyen havas lett aranyos angyalhajad! - dünnyögte a nagy piros orra alatt a hóember, és izzani kezdő szemeivel fénycsóvát bocsátott a behavazott kertre.

A kisangyal nagyon megijedt, mikor a termetes fehér figura megelevenedett előtte a holdfényben. De mikor rájött, hogy segíteni akar, örömében tapsolni kezdett és felkiáltott:

- Világosabban, kedves Hóember, világosabban!

A szénszemek, sajnos túl kicsik voltak ahhoz, hogy erősebben világíthassanak. A Hóember ekkor összeszedte minden erejét, és azt mondta:

- Gyertya csonkja, adj világot,
  havas éjben vessél lángot!

És már fel is lobbant a gyertyaláng azon a piros gyertyacsonkon, amit a Hóember orra helyére tűztek a gyerekek. Ekkor látta meg végre a kisangyal, hogy ott fekszik a levél egy mélyedésben. Ujjongó örömmel dugta vissza postástáskájába, két karját a fehér jó barát nyaka köré fonta, és megkérdezte:

- Hogyan köszönjem ezt meg neked?

A Hóember a mind kisebbé olvadó gyertyacsonk fényében elmosolyodott:

- Nekem van köszönnivalóm, kisangyal. Megmelengetted jégszívemet.

- Mégis köszönjük a segítséget - szólt közbe a Karácsonyi Manó, aki már jó ideje figyelte őket észrevétlenül, és most előlépett a sötétből. - Nélküled nagyon boldogtalan lett volna egy kisgyermek.

A Hóember zavartan hallgatott. Karácsonyi Manó ezalatt karjára vette a kisangyalt, és csapzott hajfürtjeit félresimította kisírt arcocskájából.

- Ahhoz képest, hogy először csináltad, nagyon jól végezted a dolgodat - mondta neki. - De az biztos, hogy aki még olyan tapasztalatlan, mint te vagy, az nem röpködhet csak úgy segítség nélkül az éjszakában, hogy összegyűjtse a kívánságlistákat.

A kisangyal elvörösödött. De mivel olyan barátságosan nézett rá a Karácsonyi Manó, vette magának a bátorságot, és így felelt:

- Nem engednéd meg a Hóembernek, hogy ezután is mindig segítsen a kívánságlistákat gyűjtő legkisebb angyalkának?

Karácsonyi Manó végigsimította a szakállát.

- Hm - dünnyögte -, nem is rossz gondolat. Kérdés, mit szól ehhez ő maga.

A Hóember egyetlen szócskát sem bírt kinyögni a boldogságtól és meghatódottságtól. Csak az orrával és a szemével intett, és ez válasznak elég is volt. És amikor Karácsonyi Manó - kapucnijában a kisangyallal - síléceit a mennyei kapu felé fordította, egy nagy, fehér hóhenger takarította előtte simára az utat.

/Ford.: Mezey Katalin/
/Forrás: "Tél csengői csengenek"/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5