2010. március 16., kedd

Szabó Lőrinc: Megint anyámnál



Szegény anyám, fürkészve nézem arcod:
van még közünk egymáshoz? Idegenebb
nem lehetek már senkinek,
idegenebbet nem találok
nálad, anyám.

Elhagytalak, s most is egy éjszakára
vert csak vissza hozzád a szenvedés,
istentelenség minden szavam, és
mindent, amitől óvtál, szeretek,
s élek nehéz, bolond szerelmeket.

anyám, sok nőt szerettem s megutáltam
magamat érte. Minden fáj. Úgy élek,
szétzüllve s hazafájva, mint a vert
emigráns, aki titkon visszavágyik,
de daccal viszi sorsát mindhalálig.

Anyám, utált háború vagyok én,
s csak a lemondás adhat már nyugalmat.
Te vagy a nyugalom, édesanyám, -
túlegyszerű és majdnem idegen,
néha mégis csak te kellesz nekem.

Mert asszony vagy, akiben nem csalódunk,
mert benned bíztam eleitől fogva,
s ha olyan tennék, amiért fiam is
hóhérkézre juttatná fejemet,
föloldana egyszerű szíved.

Anyám, te vagy a végső menedék:
együgyüséged, sok-sok babonád,
öreg, rossz tested, naív örömöd
s ez az örök, állati szeret
leszedi zörgő fegyvereimet,

míg imádkozol értem... Te tudod,
minek az ima... Óh, takarj be, altass,
altass el! Reggelig tiéd vagyok
megint, mint régi gyermekéveimben,
s tudom, te mindig az enyém maradsz,

mert kegyelmesebb s jobb vagy, mint az isten.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5