Lengyel mese: Civakodás

Nem is oly rég - talán tegnap vagy tegnapelőtt lehetett - élt, éldegélt három jó barát: a lobbanékony Filip kutya, a kényeskedő Bolyhos cica meg az ábrándos, álmodozó kis sárga kanári - Szívecske. Mindig együtt jártak, ettek, aludtak, és sohase veszekedtek.

Egyszer azonban a sétányon mit láttak? Nagy, kerek tükör állt a bokorhoz támasztva. Filip tüstént odaszaladt, jókedvű ugrándozással, de ahogy belepillantott, szőrét nyomban felborzolta, s vicsorogni kezdett:

- Hej, te gyáva kutya ott! Csaholsz meg morogsz, idegen létedre? Hát nem tudod, hogy én vagyok a félelmetes Filip? Gyertek, barátaim, verjük meg! - ugatta a tükörbe.

Bolyhos cica tüstént segítségére ugrott, de ahogy a tükörbe pillantott, mérges pofikáját bársonyos mosoly derítette fel, és bájosan ezt dorombolta:

- Hol van itt kutya? Én csak egy gyönyörű cicát látok. Milyen csodás bundája van! - illegette magát a tükör előtt. - Szeretnék barátkozni vele.

- Hadd nézzem! - kérte Szívecske, és a tükör elé lebbent. - De hisz itt nincs se kutya, se cica - dalolta -, csak egy szépséges, álmodozó szemű, sárga kanári! Ugye nem haragusztok, ha eléneklem neki a legszebb dalomat?

- Micsoda cica meg kanári? - hörrent fel Filip. - Kutya!

- Nem! - nyávogta szívet tépően Bolyhos. - Cica!

- Nem igaz! - vágta rá a másik kettő.

- Kanári! - fütyülte élesen Szívecske.

- Kutya! - vonította Filip.

De már ekkor a civakodásból verekedés lett, püfölték, csípték, karmolták egymást, ahol érték, borzasztó mérgesen.

S ekkor egyszer csak megpendült valami ...Mind a hárman felkapták a fejüket, és odanéztek. Bele a tükörbe. Egyszerre. S ugyan mit láttak?...

Szörnyen elszégyellték magukat.

Filip bocsánatkérőn csóválni kezdte a farkát. Bolyhos a hátára telepedett, és bársonyos mancsával finoman átölelte a nyakát. Szívecske meg kimerülten, boldogan rebbent a cica fejére, s ott dalra gyújtott.

Ettől kezdve sohase veszekedtek.

Átdolgozta: Sebők Éva