Jékely Zoltán: Téli éjszakák

Mult életem utcáin, itten-ottan,
ahol jártam valaha nélküled,
s kertek mélyén, hol könnyes betüket
növendék gesztenyék kérgébe róttam,

álmomban szobraid felállítottam.
És lelkedet is hányszor hazavittem!
Együtt úszkáltunk régi patakokban
s mint a halak, összecsaptunk mezítlen.

Hogy tervezgettem én abban a hitben,
hogy örök a szerelmünk s háborítlan,
nagy útakat, hol nyomom is alig van,

hogy múltamat eképpen kiteljesítsem,
s ura legyek jövődnek holtodiglan! -
de mást határozott valami isten.