2009. szeptember 25., péntek

Faludy György: Elmentél harminc éve

Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Emlékszel csókjaimra már halott ajkadon?
Nyolc gyermeket akartunk, de végül csupán egy lett.
Az emigránsok léte nyomor és siralom.

Szerelmünk sziklakő volt, nem virágág, mely fonnyad.
Nem változott, nem gyengült tizenöt év alatt.
Pedig a párzást, durva marcangolásnak mondtad
és gyűlölted. Ezért csak ritkán zavartalak.

De egyszer, haldoklásod előtt alig egy héttel
oly szorosan öleltél karod közé az éjjel,
hogy megpróbáltam. Csupa rákseb volt már a tested.

"Nem értem. Túlvilági gyönyörűség", lihegted
és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra.
Először volt így - sírtam. Először s utoljára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5