Chiaro Davanzati: A kedves dicsérete

Ha meglátom: a mennyország hajol rám,
elönt körötte mindent a meleg fény -
azért imádom mindenek felett én
az én erényes, tiszta szép madonnám.

Ki szárnyszegetten jár, búsan, mogorván:
felvidítja az égnél ékesebb lény -
bár méltó lenne hozzá szívem, elmém,
hogy egyre csak dicséretét dalolnám!

A nők szemében ő a példa, zászló:
gyöngéd, finom és mégis csupa fölség,
utat mutat, mint zord éjben a fáklya.

A festők arra vágynak, hogy lefössék,
s képen az eljövő kor megcsodálja,
ki oly szép és szelíd s olyan sugárzó.

/Ford.: Képes Géza/