Google+ Followers

2009. augusztus 19., szerda

Móricz Zsigmond: Égi madár

A dárdás vasrácskerítésen kidagad az orgona virágtömege. Bent vidám gruppok, kövér lombú tavaszi fák. A gondnok azt akarja, hogy a város szegényháza olyan legyen, mint a földi paradicsom.

Az öregek lassan üldögélnek a fapadokon. A város összeszedte koldusait, hogy ne szégyenítsék az élő polgárokat. Jó házat, szép kertet, ételt ad nekik. S az aggok ülnek és hallgatnak, kérődzik az elmúlt életet, és hallgatnak s ülnek.

Apácaforma kedves nővér szelíden megy végig közöttük, a gondviselés. Mindenkihez van egy szava, unalmasan szelíd, közömbösen jóságos:

- No, Illyés bácsi, hogy vagyunk, hogy?

Az agg riad. Nedves szeme mélyén tűz gyullad. Indulat. Rekedt düh:

- Miért nem szabad innen kimenni?

Vágy és gyűlölet szikrázik benne.

- No, csöndesen.

- Nem vagyok én elítélve! Nem vagyok én rab!

Az udvar minden megtépett öreg népe rettenve néz oda. A kirobbanó jaj, mindnyájukat megreszketteti.

- Jó itt magának...

- Hogy meri azt mondani?...Be vagyok zárva, mint egy életfogytiglani...Mondja meg, hogy börtönben vagyok...

Liheg és fúj. Tüdeje, mint egy rossz harmonika, sípol. Vad indulat rázza.

- Miért nem engednek ki?...Sétálni akarok az isten mezején.

- Fáradt maga, kedvesem, elég magának a virágos kert: nézze ez az élet...Mit csinálna odakint. Pihenjen meg, nyugodjon.

- Adjátok ide a hosszú országutat a csillagokig. Nem akarok itt körbe-körbe szédelegni a ti tömlöcötökben: a jegenyés országutat akarom az ég alatt.

- Ott csak ázna, fázna. A házak kapuján koldulna.

- Mi közötök hozzá, ha ázok, ha fázok? Alamizsnát adnak.

- Illyés bácsi...Árokparton pusztulna el. Itt a szép tiszta ágy, a meleg étel, az öregség kényelmes nyugalma.

- Nem öltem, nem gyilkoltam. Nem vétettem senkinek. Visszaéltek az öregségemmel. Csendőrszuronyokkal őriznek. Mért nem szabad innen kimenni? Én itt megrothadok.

- Ne kínozza magát.

- Bezártatok örök életre? Elvettétek a szabadságomat? Bedobtatok ide a kerítésen belül? Nem akarok itt senyvedni. Élni akarok.

- Inni akar. Illyésem. Pálinkát akar.

- Pálinkát akarok!...Emberi jussom...Azt akarok, ami jólesik...Az úton akarok járni. Heverni a szép ibolyák között. Gyalogolni akarok az országúton, és dalolni a vándor énekét. Mint a madarak...De ti megfogtatok, elvettétek a szabadságomat. Eleven hullát csináltatok belőlem. Gyilkosok, hóhérok. Nem kell az élet, ha nincs szabadság.

Az öregek remegve néztek rá. Mindnek rezeg lila ráncos keze, pillog megfáradott szeme. Az élet szele zuhog végig rajtuk. Megfázva néznek, sivatagul. Bólogatnak, néznek. Révedve remegnek agg társukra, akiben még maradt életszikra. Ők már megnyugodtak. Emberek. Már őnekik semmi sem kell, csak a déli ebéd, az esti falat, a csöndes ágy. A dohos ház nyugodalma, ahol se gond, se bú. Semmi, semmi, csak a puszta élet.

- Égi madár vagyok...Repülni akarok. Isten fia vagyok: nyissátok meg az ajtót!

Tépi a ruhát, marcangolja magát. Vére kopogtat a megpattanó szem hártyáin.

- Halhatatlan lelkem van. Enyém a nagy világ...De rám rohant, letepert az élet...Eresszétek ki az égi madarat.

Kitárja karjait, kiszáradt csillagtépő kezeit a Halhatatlanság felé.

Az emberi test börtönéből ki a tágas Mindenségbe rivall. Szűk az Élet börtöne. A vágy a bátor és érthetetlen Kozmoszt markolja. Micsoda kurta határok. Micsoda boldogtalan lét ez itt. Ki, ki a test záraiból a Mindenség mezőire.

Oh, én szegény égi madár e földön.

1 megjegyzés:

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5