Anton Delvig: Elégia

Lélek, még egy kérdés gyötört:
halál vagy szerelem,
amíg a vágy kínált gyönyört,
s álmodtál szüntelen,
koszorús fejjel, s míg enyém
nem volt a könny-kehely -
az árnyak világába én
mért is nem mentem el!

Lelkemben örök nyomokat
miért is hagytatok,
ti ifjúságomból maradt,
ti régi dallamok!
Völgy és erdő feledve rég,
s a kedves szemsugár,
mért, hogy zenétek hangja még
fülembe visszajár!

Bár bennetek zenél, reám
ne hozzatok vigaszt,
suhanó esztendők során
rég eltemettem azt.
Könyörüljetek lelkemen,
álmán őrködjetek,
s a szörnyű szót, hogy szerelem
ne hallja tőletek!

/Ford.: Lothár László/