Alekszandr Puskin: Jaj, mért tündöklik

Jaj, mért tündöklik percnyi, drága
szépsége, ez a tünde fény?
Elfonnyad élénk ifjusága
virágában, és nincs remény...
Elhervad! Ifjusága kincse
már nem sokára odavan,
és nem lesz, aki felderítse
boldog családját, s gondtalan,
kedves szellemével körünket
csakhamar nem pezsdíti fel,
s tiszta lelkének nem örülhet
a szenvedő majd - válni kell...
Súlyos gondolatok zilálnak,
titkolom mindenki előtt:
örvendezem vidám szavának,
gyönyörködöm, míg nézem őt:
s őt látom mindenben, akárhol,
minden szavára figyelek,
és egyetlen perc tőle távol
elborzasztja lelkemet.

/Ford.: Eörsi István/